Pünkösdi levél Petró Lászlótól

Kedves luxemburgi magyar protestáns és katolikus testvérek!

Az első pünkösd ünnepén Isten Szentlelke olyan természeti jelenségek kíséretében töltetett ki a jelen lévőkre, amelyek meglehetősen újszerűen hatottak az első keresztyének világában. Ezek az újszerű természeti jelenségek, a szélzúgás, a tűz és az egymás nyelvének megértése nem mást, mint az egyház születését, a gyülekezet növekedését jelentették, amelynek egyetlen döntő eseménye Isten Lelkének a kiáradása volt. Így ott, ahol a Szentlélek kiárad nemcsak az életet élhetővé tevő szél, nemcsak a tisztító, megelevenítő, világító és melegséget hozó tűz, s nemcsak a másik életét, nehézségeit megértő indulat jelenik meg, hanem ott közösség is teremtődik. Olyan közösség, amelynek Isten Szentlelke megadja a növekedés ajándékát, mert ez a közösség határtalanul reménykedik A Lélek ezen munkájában. Így kívánok minden jelenlévő számára Istentől gazdagon megáldott Pünkösdöt, amikor is közösen várjuk Isten Lelkének eljövetelét, s hogy így teremtsen a megelevenítő Lélek igazi közösséget közöttünk.

Testvéri köszöntéssel,

Petró László
A Luxemburgi Magyar Protestáns Gyülekezet
megbízott lelkipásztora

Debrecen, 2013. 05. 18.

This entry was posted in lelkészi levél and tagged , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.